A kunszentmártoni malomüzem Kossuth Lajos utca felőli homlokzata A malom alapítása 1910-ben, a tiszai alsó járás főszolgabírája, mint elsőfokú hatóság a Cseuz Kálmán és társai kunszentmártoni lakosok által felállítani szándékolt szívógáz motoros malom telep engedélyezési ügyében hozott határozatával dokumentálódott. A telep a tiszaföldvári C.iparlajstrom 2. szám alatt jegyeztetett be. A Cseuz és Társai Gőzmalmot, mint részvénytársaságot Cseuz Kálmán egyszerű szatócsbolt tulajdonosaként szervezte meg, és a helyi kereskedők, földbirtokosok tőkéjének bevonásával építette fel a malmot. Az alapító mellett társak voltak Berta Gyula, Berta József és Dávid Sándor. Az első világháború alatt a kunszentmártoni malomban hadi őrlést végeztek, alig két évtizeddel az alapítás után már napi 4,4 to kapacitással működött, s 35 munkást foglalkoztatott. 10 vármegyében volt lerakata. A kunszentmártoni liszt híres alföldi lisztek közé lépett elő. A kereskedelmi malom működésének színvonala, rendkívül fontos volt a kunszentmártoni, a tiszazugi gabona elismertetése eladhatósága, ára szempontjából. Rétesnek való lisztje Németországban is piacra talált. 1922-ben a motormalom telephely került bővítésre, 1927-től a malom modernizálását végezték Cseuz Gyula mérnök irányításával, aki Németországban tanulta a malomépítészetet és az őrlészeti szakmát. Ekkor többek között a két kisebb hajtó motort egy nagyobbra cserélték le. 1933-ban ismét átszerelték, technikai felszerelését felújították. 1937-ben kezdték építeni a három emeletes raktárépületet,melynek magassága 20 m, szélessége 11,5 m, hossza 23 m volt. 300 kg gabona terhet hordozott minden négyzetméterre. 1944-ben találat érte a raktár emeleti részét, s a búza egy része az utcára ömlött. Az 1950-es államosítás után 1988-ig üzemelt jelentős átalakítás nélkül. A kunszentmártoni malomüzem képe felülnézetből A telephely és az üzem rekonstrukciós munkái 1988-1990 között tartottak, melynek során a malom épületéből a technológia kiszerelésre került. Jelenleg ez az épület lisztraktárként funkcionál. A tárház épületében kisebb átalakítások történtek új malomipari gépekkel, majd 1990-ben PLC vezérléssel megtörtént az új üzem beőrlése. A munkákkal párhuzamosan a telephelyen megépítésre került 5 db 1000 to-ás fémsiló és tisztítóház, valamint új szociális és irodaépület is. A rekonstrukció óta az őrlési kapacitás: 72 t/24 óra. A jelenlegi gyártás alapjául szolgáló jó minőségű búzát a kunszentmártoni térségből, helyi termelőktől, a Csongrád és Békés megyei kis és nagy termelőktől szerezzük be. Üzlet és minőség politikánk fókuszában a VEVŐ áll, a kunszentmártoni malom hagyományosan jó, egyenletes minőségű lisztjének a gyártásával és vevőink magas színvonalú kiszolgálásával kívánja a lisztpiacon betöltött szerepét erősíteni. Lisztjeink minőségét saját üzemi laboratóriumunkban a gyártás folyamán ellenőrizzük, és a termékekről minőségi bizonyítványt állítunk ki. A HACCP rendszerünk működtetésével célunk a gyártási folyamat műveleti lépéseinek vizsgálatán keresztül feltárni azokat a pontokat, amelyek a késztermékek élelmiszer-biztonsága szempontjából kritikus pontnak tekinthetők.

Forrás: Kunszentmártoni Helytörténeti Múzeum